Köszöntjük az Elegáns Molett - Molett Divat oldalán!
Molett üzletünk története, elhivatottsága és molett termékeink
A 90-es évek elején nyitottuk meg ruházati üzletünket. Az elején általános ruházattal foglalkoztunk, de később rájöttünk, hogy van egy szegmens, egy piaci rés, melyre akkor még nem fordítottak kellő figyelmet. A molett divat. Az Elegáns Molett így már több, mint 10 éve foglalkozik női molett divatáruval, molett ruházattal. Célunk, hogy a molett hölgyek megtalálják a divatnak megfelelő klasszikus, sportos és alkalmi molett ruha modelleket is.
A 2010-ben megújult honlapunkkal szeretnénk széles körben bemutatni, hogy a molett ruhák és természetesen a molett ruhákat viselő Hölgyek igenis divatosak, szépek tudnak lenni, és megállják a helyüket ebben a divatorientált világban. Egyre több teltkarcsú Hölgy szeretne divatosan, mutatósan felöltözni, mert Ők már tudják, hogy moletten is lehetnek csinosak és dekoratívak.
A mi kihívásunk, hogy termékeinkkel mindezt megvalósítsuk. Igyekszünk mind fazonban, anyagban valamint színekben és mintákban megfelelő kínálatot nyújtani a kedves Vevőinknek, továbbá nagy hangsúlyt fektetünk a molett ruháink minőségére is, így üzletünkben csak olyan molett márkákat találunk, melyek ezeknek a fontos kritériumoknak megfelelnek és árban is kedvezőek. Győződjön meg róla Ön is, a honlapunkon vagy személyesen.
Molett kínálatunk
Budapesti üzletünkben széles szín- és fazonválasztékban kínálunk nagyméretű molett kosztümöt, nadrágot, szoknyát, blúzt, kabátot 42-54-es, illetve M-4XL méretig. Martha May, Liz-ka, Hugi Fashion, Papp Erika, Carlo és Grazina minőségi molett ruháit forgalmazzuk. Ezen termékeinket a molett alkalmi ruha és molett hétköznapi ruha menüpontok alatt találhatják.
Duci Divat infónk
Duci divat termékeinkkel kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket a Molett Fórumon tehetik fel, vagy Skype-on is írhatnak nekünk.
Üzletünkben kellemes légkörrel és udvarias kiszolgálással várunk minden kedves Vásárlót!
Az oldalunkon található molett termékeinket folyamatosan frissítjük. Áraink tájékoztató jellegűek. Mindenkinek kellemes böngészést kívánunk.
Üdvözlettel: Tomori Jenőné Elegáns Molett |
Vásárlás előtti fontos információk!
- Üzletünkben bankkártyás fizetésre nincs lehetőség!
- Vidékről, távolabbról jövő kedves Vevőink indulás előtt telefonon érdeklődjenek.
- Martha May kollekcióból molett szoknyák 56-os méretig, molett felsők, molett blézerek 54-es méretig készülnek.
- Aktuális ünnepi nyitva tartásunkról az Elérhetőségeink menüpontban vagy telefonon tud tájékozódni.
- A honlapon esetlegesen előforduló hibákért nem vállalunk felelősséget.

